European Week for Waste Reduction

Az idei évben is csatlakozik Magyarország az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében megvalósuló Európai Hulladékcsökkentési Hét (European Week for Waste Reduction, EWWR) kampányhoz. A kampány az idei évben november 21-29. között kerül megrendezésre.

Az EWWR keretében a kontinens  egészén önkéntesek a saját ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett hulladékmennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint a hulladékká vált anyagok újrahasznosításának, továbbá a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára.

A kampány megvalósítását hazánkban az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (röviden: OKTF NHI; korábban Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség) koordinálja 2012 óta. Azóta az akció népszerűsége jelentősen megnövekedett: míg 2012-ben mindössze 7, addig 2014. évben már 150 akcióötlet került megvalósításra szerte az országban.

A kezdeményezésben összesen hat kategóriában lehet részt venni, ezek:

  • államigazgatási szerv, hatóság; 
  • egyesület, civil szervezet
  • gazdálkodó, ipari szervezet
  • oktatási intézmény
  • magánszemély
  • egyéb szervezet (kórház, idősek otthona, kulturális központ

Az Európai Hulladékcsökkentési Díjért folyó versenyben az elmúlt években kiemelkedően teljesítettek a magyar résztvevők. 2013-ban a dabasi 2. számú Óvoda, 2014-ben pedig egy magánszemély, Greksa Lászlóné is bekerült a döntőbe. Szintén tavaly a budapesti Bethlen Gábor ÚÁG Kincskereső Tagiskolája tanárai és diákjai pedig el is hozták  a legjobbnak járó elismerést a megmérettetésről.

Az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek egyre nagyobb társadalmi szemléletformáló szerepe van, hozzájárul a lakosok környezettudatos gondolkodásának erősítéséhez, közösségek formálásához, és kiadásai csökkentéséhez. Ennek köszönhetően tökéletesen alkalmas vállalati társadalmi felelősségvállalási feladatok ellátására. A részvétel különösen hasznos lehet olyan cégek számára, amelyeknél nyitottak a környezetvédelem, környezettudatosság, fenntarthatóság témaköreire, és CSR-tevékenységük során aktív, cselekvő, kreatív elemeket kívánnak megvalósítani.

A kampányhoz csatlakozás segíthet a csapatépítésben, és a munkatársak környezettudatos gondolkodásánakerősítésével hosszabb távon költségmegtakarításhoz is vezethet a cég számára.

Fentiekre tekintettel arra buzdítunk mindenkit, csatlakozzanak az Európai Hulladékcsökkentési Hét kezdeményezéshez!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hétnek minden évben van egy központi témája, idén ez a "Hozz ki többet kevesebből!" gondolat. Ennek lényege, hogy minél kevesebb erőforrás felhasználásával érjük el ugyanazt az eredményt. Ez jelentheti többek között tárgyak kreatív újrahasználatát, eszközök kölcsönadását, bérlését a megvásárlásuk helyett, termékek vásárlása helyett szolgáltatás nyújtását (pl. ökodizájn és/vagy kreatív újrahasználati workshop, verseny; kávézó és szervíz; papír- és csomagolási hulladékcsökkentő akció). Mindezt természetesen az adott intézmény lehetőségeihez illeszkedve és a célcsoportot alkotó  személyekre szabva.

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez csatlakozni lehet a központi témához kapcsolódó ötletekkel, de bármilyen más kreatív, a keletkező hulladék mennyiségét csökkentő ötlet megvalósítható. A legeredményesebb, legjobb akciókat Magyarország idén is benevezi az Európai Hulladékcsökkentési Díjra, amelyet ünnepélyes gála keretében adnak majd át a nemzetközi zsűri által kiválasztott kezdeményezések megvalósítóinak.

Minden szükséges információ megtalálható a www.hulladekcsokkentesihet.hu oldalon, ahol lehetőség van a résztvevő szervezetek logójának, címerének feltüntetésére. Szintén ezen a weboldalon lehet regisztrálni a saját akciókat2015. november 6-ig. Az OKTF NHI munkatársai az akció sikeres lebonyolítása érdekében állnak rendelkezésre azewwr@oktf-nhi.gov.hu email címen.

The owner of the homepage's materials (studies, products, services) is the ECO-Pack Ltd. The substances, photos can be published by indicating the source.Using these materials for business (profit-based) is forbidden by the Owner