Fókuszban az illegális hulladékszállítmányok

Az Európai Bizottság javaslatában szorgalmazta a hulladékszállítmányok tagállami ellenőrzésére vonatkozó jogszabályok szigorítását. Ez biztosítaná, hogy az ellenőrzés szintje minden tagállamban hasonló legyen. 

Az EU-ból afrikai és ázsiai fejlődő országokba irányuló hulladékszállítmányok körülbelül 25%-a esetében lehet szó a nemzetközi szabályozások megszegéséről. A hulladékot rendeltetési helyére szállítják, majd ott gyakran egyszerűen lerakják vagy nem megfelelő módon kezelik, ez pedig súlyosan károsítja a környezetet és az emberi egészséget.

 

 

 

 

A benyújtott javaslat értelmében a tagállamoknak rendszeresen kockázatalapú ellenőrzéseket kell majd végrehajtaniuk, fokozniuk kell a hatóságok közötti együttműködést, és megfelelőbb képzést kell nyújtaniuk az ellenőrök számára. A hatóságok így azokra az útvonalakra, időpontokra és eszközökre koncentrálhatnak majd, amelyek a leggyakrabban érintettek az illegális szállítmányokban. A gyűjtőhelyekre és hulladéktárolókra irányuló nagyobb figyelem lehetővé teszi majd, hogy az ellenőrzéseket minél korábbi szakaszban hajtsák végre. Az illegális hulladékexportok korai megelőzésével enyhülni fog a nyomás a szokásos kilépési pontokon. Az ellenőrzések megtervezése szintén segítséget nyújt a hatóságoknak abban, hogy a hatékony ellenőrzések érdekében növelhessék kapacitásukat.

A közlemény itt olvasható angolul:

http://ec.europa.eu/environment/waste/shipments/news.htm

 

Forrás: Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (www.kszgysz.hu) 15. hírlevél: 2013. július 19.

 

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az ÖKO-Pack Kft. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.