Elindult a Zöld Generáció Program

A WWF Magyarország a Toyota Fund for Europe támogatásával 2015 tavaszától környezetvédelmi fókuszú tehetséggondozó programot indít 14-16 éves középiskolás tanulók számára. A mentorprogram a kreativitás és a csapatmunka fejlesztése mentén, szakemberek és intézmények bevonásával, egy éven keresztül szolgálja a fiatal tehetségek kibontakozását.

A WWF Zöld Generáció Programja azokat a 14-16 éves, középiskolás tanulókat célozza, akik komolyan érdeklődnek a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a természetvédelem egésze iránt, vagy esetleg már most elköteleződtek az innovatív problémamegoldások keresése mellett. A programban összesen 30 diák vehet részt egy éven keresztül, 2015 májusa és 2016 márciusa között. "A cél az, hogy megtaláljuk azokat a lelkes és elszánt fiatalokat, akik pontosan tudják, hogy a fenntartható jövő megteremtéséhez kreatív ötleteken keresztül vezet az út és szívesen fejlesztenék tudásukat tovább ahhoz, hogy ötleteikből valódi megoldások szülessenek" - mondta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója. "Szeretnénk, ha belőlük kerülnének ki a jövő generáció környezettudatos véleményvezérei, illetve a fenntartható fejlődés jövőbeni vezetői."

A komplex, projekt alapú tervezést alkalmazó, szakértők bevonásával és intézménylátogatásokkal színesített program során a közösségformálás, az aktív állampolgárság és a csapatmunka is kiemelt szerepet kap. A foglalkozások fórummá fognak válni, ahol a diákok hasonló motiváltságú és érdeklődésű társaikkal találkoznak. A jelentkezési űrlap kitöltésével a pályázók bemutatják saját érdeklődési körüket, ami alapján két modulba osztva kezdhetik meg a munkát. A modulok az intelligens város és a biodiverzitás átfogó témacsoportjai köré rendeződnek.

Az első csoport a "smart city" (intelligens város) elgondolás fő pillérei mentén (környezet, gazdaság, mobilitás, városlakók, stb.) járja körül a témát és nemzetközi valamint hazai példák bemutatásán keresztül keres válaszokat az előttünk álló feladatokra. A biodiverzitás témakörével foglalkozó másik csoport tagjai pedig konkrét gyakorlati feladatokon, közös kritikai gondolkozáson és problémamegoldáson keresztül ismerik meg a természet működését, melynek összetettségében az ember mindössze egyetlen fajt képvisel a több millió közül.

Az egyes workshopok, gyárlátogatások, illetve gyakorlati találkozók iskolaidőn kívüli időpontokban történnek Budapesten és agglomerációjában. A pályázók igényeinek megfelelően akadálymentesített környezetben zajló Zöld Generáció tehetséggondozó program minden pályázni kívánó 14-16 év közötti diák számára elérhető Magyarországon. A WWF Magyarország limitáltan rászoruló vidéki diákok utazási költségeihez is hozzájárulást biztosít.

További információ és jelentkezés:
wwf.hu/zold-generacio
wwf.hu/zold-generacio/jelentkezem

A honlapon található tanulmányok, egyéb szellemi termékek, illetve szerzői művek (a továbbiakban: művek) jogtulajdonosa az ÖKO-Pack Kft. A jogtulajdonos egyértelmű forrásmegjelölés mellett felhasználást enged a művekkel kapcsolatban oktatási, tudományos, kulturális célból. A jogtulajdonos a művekkel kapcsolatos anyagi haszonszerzést azonban kifejezetten megtiltja.